Ki vagyok és mit akarok valójában (Már megint a Szaturnusz-Plútó együttállás)

Még az év első felében volt egy videós bejelentkezésem a facebook-on, ahol arról beszéltem, hogy a tavaszi bezártság (home office, otthon maradni a gyerekekkel, karantén, stb.) bizony lehetőségeket is hordozhat magában és járhat számunkra pozitív következményekkel, hatásokkal is. Volt, akiknek tetszett a bejelentkezés, de voltak olyan hangok is, akik hiányolták a konkrétumokat a mondandómból. Nos! Azért nem voltak konkrétumok, mert én magam sem tudtam azokat. Ugyanakkor az eltelt idő némileg engem igazolt, ugyanis egyre-másra fordulnak hozzám – asztrológus és coach minőségemben is megkeresve, – kliensek azzal a témával, hogy jelentős iránymódosítást szeretnének eszközölni az életükben és szeretnének ezzel kapcsolatban némi felvilágosításhoz jutni.

Természetesen örömmel teszek eleget ezeknek a felkéréseknek, mert nekem is nagy boldogság, ha valakinek az önmegvalósító törekvéseihez hozzá tudok tenni egy picit, de amiért ez a bejegyzés valójában megszületett az az, hogy már én magam is látom azokat az asztrológiai összefüggéseket, amik kiválthatták a változtatás igényét az emberekből. Bizony, már megint a Szaturnusz-Plútó együttállásról lesz szó, de még a Jupitert is hozzákeverem egy kicsit!

A Szaturnusz minden esetben a valóságot mutatja, még abban az esetben is, ha nem igazán tetszik a látvány. Egyértelműen összekapcsolható a planéta a tudással, de itt most nem a lexikális tudásra kell gondolni, hanem inkább a mesterség fogalmán keresztül közelíthetünk a jobb megértéshez. Ez alatt azt értem, hogy mondjuk egy cipőkészítőtől nem várja el az ember, hogy jártas legyen a molekuláris biológiában, de ettől még jó érzékkel és magas minőségben készíthet cipőket az ügyfeleinek, mindenki nagy megelégedésére.

Mivel a Szaturnusz uralomban van a Bak jegyben, ezért az elmúlt időszakban nagy valószínűséggel felvillant sokak fejében, hogy mihez is értenek igazán.

A Szaturnusz a félelemmel is analóg és tavasszal ez a félelem kétségtelenül megjelent az emberek többségénél. Ez a félelem – ne udvariaskodjunk – a halálfélelem volt. De a halál előtt nem árt egy kicsit élni, és ez volt az a pont, ahol sokan felismerték, hogy nem azt a fajta életet élik, amit a lelkük mélyén szánnak maguknak, hanem brutális megfelelésben és kényszerben vannak.

Viszont a felismerés önmagában még kevés. A megvalósításhoz kell, hogy bele is tudjam az új irányt vinni az életembe. Ehhez valamiféle átalakulásra van szükségünk, ami jelölőjének a Plútót tartja a jelenlegi asztrológia. (Ezen felül még a rejtett, titkos, tudattalan határán mozgó (ösztönös) vágyak is a Plútóhoz sorolhatók.)

Tulajdonképpen úgy is összegezhetjük ezt az állást, hogy a félelemből fakadóan (Szaturnusz) felismertük rejtett, elfojtott képességeinket (Szaturnusz és Plútó) és ennek megfelelően némi átalakuláson (Plútó) keresztül megérkezünk valódi “mesterségünkhöz” (Szaturnusz).

Eddig még nem szóltam a Jupiterről, ami a bővüléssel analóg, tehát még azt is mutatja az ég, hogy ezáltal többek, jobbak, “önazonosabbak” lehetünk.

Záró gondolatként még annyit, hogy kéretik helyén kezelni a fenti sorokat. Természetesen továbbra is szükség van arra, hogy a megélhetésünket biztosítsuk és ennek érdekében még ésszerű kompromisszumokat is lehet kötni, de ha már tudjuk, hogy mi a szívünk vágya, akkor már van előttünk egy tiszta cél. Ha pedig tudjuk, hogy hova tartunk, azzal a munka egy részét már el is végeztük.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Bogár Iván

asztrológus/coach

Facebook

www.szemelyeshoroszkop.hu

www.tetovaltasztrologus.hu

A bejegyzés kategóriája: Asztrológia, Bolygó, Fényszög, Horoszkóp, Vélemény
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

2 Responses to Ki vagyok és mit akarok valójában (Már megint a Szaturnusz-Plútó együttállás)

  1. Tóth Anikó szerint:

    Kedves Iván. Mi van azokkal akik ezen állások ellenére se jöttek rá mi a szívük igazi vágya?Sokat dolgoztam magamon kutakodtam feladatokat oldottam meg. Képeztem magam,olvastam ,tanultam.Nem jön a megoldás.Lehet még azért belőlem valami?

    • Bogár Iván szerint:

      Kedves Anikó!
      Természetesen igen. Nem szükségszerű hogy most döbbenjünk rá, hogy mit is szeretnénk, pusztán ezek az állások segíthetnek benne.
      ha gondolod, akkor keress meg és egy elemzés keretében esetleg közelebb kerülhetünk hozzá! 😉
      Üdv, Iván

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .