Pánikkeltés, avagy még egyszer a Szaturnusz-Plútó együttállásról

Előszó

Ezt a bejegyzést 2020 áprilisában írtam a koronavírus járvány első hullámának kellős közepén. Miután átolvastam úgy éreztem, hogy nem megfelelő az idő hozzá, hogy ezt k

özzétegyem, így parkolópályára tettem. Érdekes volt megfigyelni, hogy mennyi mindent szeretnének a Szaturnusz-Plútó együttállás nyakába varrni, csak éppen azt nem sikerült eltalálni, ami tényleg a legnagyobb veszélyt hordozta magában. 

Ezzel kapcsolatosan, – anélkül, hogy szerecsenmosdatásba kezdenék – azért annyit érdemes elmondani, hogy nagyon nehéz előrejelezni valami olyat, ami még nincs, hiszen a vírus ezen fajtája akkor még egyáltalán nem volt közismert.

Viszont ez a cikk nem a covid-19-ről szól, hanem arról, hogy mely világi eseményekben látták a kollégák és lelkes amatőrök a Szaturnusz-Plútó együttállás hatásait.

Sziasztok,

A címben jelezett együttállás 2019 novemberétől  2020 márciusáig tartott. Egzakt január közepén volt. Aki figyelte az akkori előrejelzéseket könnyen észrevehette, hogy meglehetősen sötét képet festenek róla a kollégák. Én magam igyekeztem csillapítani a fényszög körül keltett hisztériát a magam eszközeivel időnként a szakmaiságot, időnként a szarkazmust előtérbe helyezve. Be kell lássam, hogy nem sok sikerrel. Többen akkor a világban éppen zajló eseményeket használták fel igazuk egyfajta bizonyításként. Azt gondolom, hogy egy asztrológust az idő tud a leghitelesebben igazolni, így most  – a pánik lecsengése után – közzétenném az igazolásként leggyakrabban elővett eseményeket és vizsgáljuk meg közösen, hogy volt-e közük a Szaturnusz-Plútó együttálláshoz és azt is, hogy hozták-e a “várt” eredményt.

Ausztráliai bozóttűz:

Kétségtelen, hogy súlyos katasztrófával álltunk szemben, amivel kapcsolatosan elő lehet venni a klímaváltozás témáját és az emberi hanyagságot is. Továbbá magam is elképesztőnek találom, hogy egy olyan ország, ami évről évre megküzd a bozóttüzekkel nem rendelkezik professzionálisan szervezett és megfelelően felszerelt tűzoltósággal. Ugyanakkor – szigorúan a tényeknél maradva – a 2019-es bozóttüzek augusztusban csaptak fel, de a média csak hónapokkal később kapta fel a témát. Tehát a tűz keletkezésének idején még nem élt a Szaturnusz-Plútó együttállás. További gondolkodásra ad okot, hogy a megváltó esőzés végül január közepén érkezett meg, ami egybeesik a fényszög egzakttá válásának időpontjával. Nem fura, hogy pont a katasztrófát jelző fényszög legerősebb hatása alatt érkezik a segítség!? (Figyelem! Az utolsó mondat iróniát tartalmaz.)

Donald Trump alkotmányos vádeljárása (impeachment):

Többen ebben az ügyben is a Szaturnusz-Plútó fényszöget látták bele. Lássuk, hogy mi is történt valójában.

A vádpontok a hatalommal való visszaélés, és a kongresszusi vizsgálat akadályozása voltak.

A hatalommal való visszaélés vád szerint Trump arra akarta rávenni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy nyomoztasson Joe Biden ukrán gázüzletben mozgó fiának ügyében, és emiatt visszatartotta az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt.

A vád másik része szerint ezután az ellene indított eljárást is akadályozta.

A szenátusi szavazás 2020. február 5.-én volt, ahol az első vádpontban 52/48, míg a másodikban 53/47 arányban Trump felmentése mellett szavaztak.

Fontosnak tartom leszögezni, hogy ez az írás nem arról szól, hogy kinek van igaza, hanem a címben jelzett fényszöggel összekapcsolt események vizsgálatáról a tények tükrében. Azt gondolom, hogy a tények ismét magukért beszélnek. Az impeachment elbukott, az USA elnökét továbbra Donald Trumpnak hívják. Lapozhatunk.

Iráni háborús helyzet és az ukrán utasszállító gép lelövése:

A tények:

2020. január 2.-án éjjel az USA egy dróntámadással megöli Kasszem Szulejmanit, iráni katonatisztet, aki az iráni Forradalmi Gárda Kodsz Erők nevű különleges egységének parancsnoka volt tábornokként.

Erre válaszcsapásként a Irán rakétákkal támadott meg két Irakban lévő amerikai támaszpontot, amelyben több tucat katona sérült meg.

A MAU ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó járata január 8-án zuhant le, nem sokkal felszállás után. A tragédiának nem volt túlélője, 176-an vesztették életüket.

Irán több napi tagadás után ismerte el, hogy tévedésből lőtte le a gépet.

Ezekkel az eseményekkel kapcsolatban ismét többen a következő háborút vizionálták, de – szerencsére – nem lett igazuk. A katonai vezető megölésével és a rakétatámadással kapcsolatosan az alábbiakat lehetett olvasni:

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy országa “arányos” intézkedésekkel torolta meg Kászim Szulejmáni iráni tábornok bagdadi meggyilkolását azzal, hogy támadást intézett szerdán két, az Egyesült Államok által használt iraki támaszpont ellen. A tárcavezető befejezettnek nyilvánította az ellencsapást. Hasonló értelmű nyilatkozatot adott Mádzsib Taht-Ravancsi Irán ENSZ-nagykövete, aki szerint ha Washington részéről nem lesz katonai agresszió, Teherán nem indít újabb harci cselekményt. Az iráni lépés arányos felelet volt szerinte Szulejmáni meggyilkolására, és Teherán az ENSZ-alapokmány 51. cikkének megfelelően élt törvényes jogával az önvédelemre. Ha az Egyesült Államok mégis harci cselekményekbe kezd, Iránnak nem marad más lehetősége, mint választ adni rá – mondta a nagykövet.

Az ukrán gép lelövésével utáni helyzetről pedig ezt lehet tudni:

Magas szintű iráni delegáció utazott Kijevbe, hogy személyesen tájékoztassák Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a tragédia körülményeinek eddig feltárt részleteiről.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter január 25.-én bejelenti, hogy börtönben van az az ember, akik tévedésből lelőtte az ukrán gépet.

Ismét a tényeknél maradva kijelenthetjük, hogy egyik helyzet sem eszkalálódott és nem torkolt háborúba.

A fenti események leírásához felhasználtam a 444.hu, a HVG és a Wikipédia vonatkozó cikkeit is.

Feltehetjük a kérdést, hogy akkor mégis nyomtalanul eltűnt ez a fényszög és nincs is miért beszélnünk róla!?

Bizony, hogy van, ugyanis a fentiek tökéletesen beilleszthetők a Szaturnusz és a Plútó analógia mellé, csak nem olyan módon, ahogy azt elsőre gondolnánk. A képlet rendkívül egyszerű:

Szaturnusz = félelem

Plútó = manipuláció

Nemrégiben olvastam azt a kifejezést, hogy pánikipar. Talán ez a szó találja el a legjobban, amire utalni akarok. Abból, hogy Te félsz, valaki más biztosan hasznot húz, hiszen megveszed az immunerősítő teát, a maszkot, és az utolsó csomag lisztet a boltban. (Figyelem! Nem azt írtam, hogy ne vegyük meg, de egyrészt elég csak azt ami szükséges, másrészt pedig annyit, amennyi elegendő.) De az is ide tartozik, ha védtelennek érzed magad és függő viszonyba kerülsz a védelmeződdel, aki csak az idődet, vagy a pénzedet, esetleg a szavazatodat kéri cserébe. Szintén ide sorolom “nagy” tanítómestereinket, akik folyamatos és hangos riadalomkeltésükkel tudják biztosítani, hogy mindig elég ügyfél kopogtasson náluk, akiket – némi aprópénzért – adott tanácsaik segítségével megóvnak a nagy veszedelemtől.

Vigyázzatok egymásra! Tartsátok a távolságot, mossatok gyakran kezet és hordjátok a maszkot, ahol kell!

Köszönöm, hogy elolvastad!

Bogár Iván

asztrológus/coach

Facebook

www.szemelyeshoroszkop.hu

www.tetovaltasztrologus.hu

A bejegyzés kategóriája: Asztrológia, Bolygó, Fényszög, Gazdaság, Vélemény
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .