James Hetfield I. – születési idő pontosítás

Adatok

Születési név: James Alan Hetfield

Született: 1963. augusztus 3. 18:16

Los Angeles, USA

James Alan Hetfield 1963. augusztus 3-án született Downey-ban (Los Angeles County, Kalifornia). Hetfield családja Európára is kiterjed, vannak angol, ír és német felmenői is. Hetfield apja, Virgil, kamionsofőr volt, aki később elhagyta a családot, édesanyja, Cynthia operaénekes volt. Mindketten szigorú hívei voltak a kereszténységnek, éppen ezért sok Metallica-szöveg van kapcsolatban a Bibliával. Pl.: The Four Horsemen (A négy lovas) Hitükkel összhangban, Hetfield szülei elutasították az orvostudományt és gyógyszereket. Édesanyja rákban hunyt el 1979-ben, 16 éves korában. Apja 1996-ban hunyt el, a Load-turné közben.

9 éves korában vett először zongoraleckéket, majd később Dave nevű bátyja dobfelszerelésén próbált zenélgetni. Gitározni 14 évesen kezdett. Gyermekkorában kisebb zenekarokban játszott, mint a Leather Charm és az Obsession.

A Metallica korai szakaszában az együttes különböző ének- és gitárkombinációkkal próbálkozott, alapvetően a brit Diamond Head mintájára. Az első teljes felállás a következő volt: Hetfield (ritmusgitár, ének), Dave Mustaine (szólógitár), Lars Ulrich (dob) és Ron McGovney (basszusgitár).

1982-ben a Trauma zenekar fellépett a Whisky a Go Go klubban. A klubban jelen volt James Hetfield és Lars Ulrich. Amikor hallotta Cliff Burton játékát, Hetfield így fogalmazott: „Ez egy fantasztikus zúzás volt”, ugyanis azt hitték, hogy Burton valójában egy gitáros. Amikor megtudták, hogy valójában egy basszusszólót hallottak, megpróbálták beszervezni saját zenekarukba. Megkérdezték tőle, hogy nem akarja-e átvenni Ron McGovney helyét, és mivel Cliff Burton úgy érezte, hogy a Trauma „már csak pénzért zenél” belépett a Metallicába.

1982-től 1983-ig Mustaine alkoholizmusa egyre nagyobb méreteket öltött, és ez folyamatos összetűzésekhez vezetett közte és Hetfield között. Hetfield és Ulrich végül 1983. április 1-jén kirúgták Mustaine-t, akinek a helyére Kirk Hammett, az Exodus gitárosa érkezett az együttesbe.

A Metallica a ‘ Master Of Puppets’ albumuk Damage Inc. turnéjának európai részén épp úton volt turnébuszukkal. Mivel az ágyak kényelmetlenek voltak, Kirk Hammett és Cliff Burton kártyázni kezdtek, hogy eldöntsék, ki aludjon az emeletes ágy tetején. 1986. szeptember 26-ának éjjelén Burton nyert egy pikk ásszal, ezért lehetőséget kapott, hogy ágyat válasszon. Hammett ágyát választotta. Alvás közben reggel hét órakor (27-én) a buszsofőr szerint a busz megcsúszott egy olajfolton az úton és kicsúszott a fűre. Burton kiesett az ablakon és a busz rádőlt, ott helyben meghalt.

Az 1990-es évek közepéig Hetfield játszotta lemezre az összes ritmusgitárt és a harmóniák többségét. A Load albumtól kezdve Kirk Hammett is részt vesz a ritmusgitárrészek feljátszásában. A gitárharmóniák többségét, a dalszövegeket, az énekdallamokat is ő írja, és Lars Ulrichhal közösen hangszerelik a dalokat.

Hetfieldnek több színpadi balesete volt, ezek közül a leghíresebb a montreali Olimpiai Stadionban adott koncertjükön történt pirotechnikai balesete 1992-ben. A Guns N’ Rosesszal turnéztak, amikor 1992. augusztus 8-án véletlenül belelépett egy lángoszlop útjába, miközben a “Fade to Black”-et játszották. Gitárja nagyrészt felfogta a lángnyelvet, de így is megperzselte a karját, szemöldökét, arcát és haját. Másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, de 17 nappal később újra színpadra állt, habár a gitározás feladatát John Marshall (Metal Church) vette át tőle négy hétre. Amíg teljesen felépült, Hetfield csak énekelt a koncerteken. Többször eltörte a karját gördeszkázás közben, ilyenkor szintén nem gitározhatott a színpadon.

A St. Anger album felvételei előtt elvonóra kellett mennie alkoholproblémái miatt. Ezt a korszakát a Some Kind of Monster című Metallica-dokumentumfilm dolgozta fel.

2009. április 4-én a többi Metallica-taggal egyetemben James Hetfieldet beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. Szintén 2009-ben a Hit Parader magazin Minden idők legjobb metál énekesei listáján a 24. helyen végzett.

Amikor nem ír, énekel vagy hangszeren játszik, akkor kedvenc hobbijainak hódol, mint a vadászat, gördeszkázás, snowboardozás, jetskizés. Ezek mellett még rajzol és a garázsában ténykedik a kocsijaival és motorjaival, vagy nézi a kedvenc focicsapata, az Oakland Raiders meccseit, illetve kijár autókiállításokra.

Gyűjti a gitárokat – főleg 1963-ból – és a régi autókat. A kedvenc autói egy ’74-es Chevrolet Nova, melynek segített a helyreállításában, és a “The Beast”, egy Chevrolet Blazer terepjáró.

Az 1968-as Chevrolet Camaróját felrakta az eBay-re, hogy elindítsa a Zenét az iskoláknak programot. Az autó szerepelt az “I Disappear” című szám videoklipjében. Évekkel később odaajándékozta a Hard Rock Cafénak.

Hetfield boldog házasságban él Francesca Tomasival 1997. augusztus 17. óta. Három gyermekük van: Cali (1998. június 13.), Castor (2000. május 18.) és Marcella (2002. január 17.).

Életesemények:

1979: Anya elvesztése

1981 október: A Metallica megalapítása

1983 július 16.: Az első lemez megjelenése (Kill ’Em All)

1986 szeptember 27.: Cliff Burton halála

1992.augusztus 8.: Színpadi baleset (égési sérülések)

1998.június 13.: Gyermek születés

2001. ősz: Rehab

2009. április 4.: Beiktatás a Rock and Roll Hall of Fame-be.

Sok eseményt lehetne még felsorolni, de a képlet pontosításához ez is elég lesz.

Lelövöm előre a poént. Nem jó a születési időpont. Egészen az első gyermek születéséig (1998.június 13.) szépen jönnek a direkciók, de itt megbicsaklik a bizonyítás.

Íme a primer direkciós képlet (belül a radix).

Ugyan fokszám szerint van egyezés (pl. Plútó az MC-n, vagy Neptunusz félszextil asc), de az analógia nem jön ki, mert nincs sem közvetlen, sem közvetett kapcsolatuk a gyermek születését jelző 5. házzal.

Konverz irányítással is hasonló a helyzet.

Tehát ezt az időpontot dobhatjuk a kukába és újra kell kezdenünk a munkát. (Vannak olyan hangok, akik azt vélik, hogy férfi képletben nincs benne a gyermek születése direkcióban. Ez nettó hülyeség, kell tudnunk direkciót találni az apa képletében is.)

Mivel első gyermeke születési időpontjára nem találtunk megfelelő állást, ezért célszerű lenne azzal kezdenünk. Vegyük elő a radix képletet. Mit látunk? Azt, hogy az 5. ház – amihez a gyerekszületés témája kapcsolódik – az Ikrek jegyben kezdődik. Tehát a Merkúrral kapcsolatos direkciót kell találnunk.

Most megkímélem a kedves olvasót a becsavarodástól és csak a lehetséges végeredményt mutatom meg. Ha a születési időt 10 perccel hátrébb toljuk, akkor és annak nézzük a gyerekszületés idejére felállított konverz direkciós képletét, akkor ezt az eredményt kapjuk.

Itt látható, hogy a direkciós MC a radix Merkúrral egy félszextilt alkot. Ez tökéletesen “elegendő” az életeseményhez.

Nincs más dolgunk mint ezzel az időponttal végigmenni a többi eseményen.

Itt is el fogunk akadni, mégpedig a Metallica megalakításánál. (1981,10,)

Vissza az előző helyzethez és tornáztassuk még az agyunkat, hogy milyen Merkúr fényszög jöhet még szóba.

18:32-re módosítva a születési időt és arra direkt irányítás mellett megnézve az 1998.06.13.-i dátumot, az alábbi állást kapjuk.

Hohó! A direkciós desc a radix Merkúrral van együttállásban. Ez eddig jó, de most újra végig kell mennünk a többi helyzeten.

Elárulom, hogy itt is el fogunk akadni, mégpedig az 1992.08.08.-án bekövetkezett színpadi baleseténél. Itt sem primer, sem konverz irányítás alatt nem jön ki semmiféle egzakt fényszög.

Újratervezés 3.0. 🙂

Első körben elégedjetek meg ennyivel. folytatása hamarosan.

Köszi, hogy elolvastad!

Bogár Iván

asztrológus/coach

Facebook

www.szemelyeshoroszkop.hu

www.tetovaltasztrologus.hu

 

 

 

Kategória: Asztrológia, Horoszkóp, Korrekció, Tanulás | Címke: , , , , , | 1 hozzászólás

A felelősségvállalásról

A legtöbben másokat hibáztatunk azokért a dolgokért, amik nem működnek az életünkben. A házastársunk a hibás a boldogtalan családi otthon miatt, a főnökünk a hibás a munkahelyi stressz miatt, egy idegen a hibás, amiért forgalmi dugóba kerültünk, és persze a szüleink a hibásak, amiért megrekedtünk. Mindenhol a felelősöket keressük, ez azonban nem más, mint önmagunk mentegetése. Ha másokra kenjük a felelősséget az életünk miatt, biztosan boldogtalanok leszünk, hiszen így csak az áldozatot játsszuk.

Robin Sharma

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Coach, Humor, Önismeret, Vélemény | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Gyorséttermi okoskodás

Általában az élet inspirál írásra. Gyakran egy megélt eseményből indul meg egy gondolat, ami később bejegyzéssé érik. Most is történt velem egy apróság, de ezt most konkrétan leírom.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Coach, Önismeret, Vélemény | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

Mikor ne vállalj el egy elemzést

Kedves Olvasók!

A következő bejegyzés azoknak szól, akik maguk is fontolgatják, hogy felcsapnak asztrológusnak, vagy talán már túl is vannak az első lépéseken. Gyakorló asztrológusnak már illik tudnia az alábbiakat. 🙂

Időnként beleütközhetünk olyan helyzetekbe, amikor nem tanácsos kiértékelnünk egy képletet, azaz visszautasíthatunk egy megbízást.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Asztrológia, Elemzés, Horoszkóp, Szolgáltatás, Vélemény | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!

Jegyek az iskolában

Lassan becsengetnek és indul az új tanév! Vizsgáljuk meg alaposan, hogy az egyes jegyek szülöttei, hogy viseltetnek az oskola iránt.

(Figyelem! Ezt a bejegyzést viccnek szánom. Asztro-sznobok nyugodtan álljanak tovább!)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Asztrológia, Horoszkóp, Humor | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

Homofób asztrológia

Kedves Olvasók!

Minden bizonnyal darázsfészekbe nyúlok ezzel a bejegyzéssel, de különösebben nem fogok emiatt álmatlanul forgolódni. Aki nem ért egyet felem, az majd kiabál kígyót-békát, esetleg némileg megfogyatkozik majd a követőim tábora, de aki emiatt “kiszeret” belőlem, azért talán nem is nagy kár. 🙂

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Asztrológia, Horoszkóp, Vélemény | Címke: , , , , , | 11 hozzászólás

Asztrológia és pszichológia (ahogy én látom)

Vajon összeegyeztethető a címben jelzett két tan, vagy élesen el kell különülniük egymástól? Meglátásom szerint erre a kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni, tekintettel arra, hogy az asztrológiának számtalan felhasználási módja lehet. Az alábbiakban egy elképzelt szituáció variációin keresztül igyekszem bemutatni, hogy hol van összeférhetőség és hol nincs.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Asztrológia, Horoszkóp, Önismeret, Szolgáltatás, Vélemény | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!

Jegyek és a kánikula

Az alábbi teljesen komoly és szakmai értelemben kifogásolhatatlan írásom arról szól, hogy egyes jegyek szülöttéi, hogyan reagálnak a nyári hőségre.

(Mielőtt még ír nekem valami asztro-náci, leírom, hogy a fenti mondat nagy mennyiségben tartalmaz iróniát és szarkazmust, ahogy ez a mondat is.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Asztrológia, Horoszkóp, Humor | Címke: , , , , , , , | 1 hozzászólás

Asztrológus és coach – Mire is jó ez?

Jó bornak is kell a cégér jeligére leírtam pár gondolatot arról, hogy miben is látom annak az előnyét, hogy egy coach asztrológus is egyben.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Asztrológia, Coach, Önismeret, Szolgáltatás | Címke: , , , , , | Hozzászólás most!

Csodamódszer-e a coaching?

Mióta tudható rólam, hogy coach képesítésem is lett, többen megkérdezték, hogy ez tulajdonképpen micsoda és mennyire sikeres módszer. Talán érdemes ennek a témának szánni egy bejegyzést!

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Kategória: Coach, Önismeret, Szolgáltatás | Címke: , , , | Hozzászólás most!