“Minden ugyanaz másképpen”

A fent idézett mondat valamelyik alternatív zenekar nevéhez fűződik. (Bocsánat, de most nem volt kedvem kikotorni, hogy melyikhez, de ha kommentben megírjátok, akkor beillesztem a szövegbe.) De, hogy miért is jutott eszembe a fenti sor?

Nemrégiben két barátnőnek készítettem elemzést. Az egyik eljött és tetszett neki, amit tapasztalt és ajánlott a barátnőjének. Miután mindkettejük járt már nálam, kis idő elteltével megkerestek újra, hogy hogyan fordulhat elő, hogy hasonló dolgokat mondtam nekik a közeljövő lehetséges tendenciáit boncolgatva. Egyáltalán nem volt bántó, vagy számonkérő a stílusuk, pusztán csak érdeklődtek. Mikor válaszoltam nekik, akkor jutott eszembe, hogy biztosan másokkal is jártam már így, de ők talán nem voltak olyan bátrak, hogy kérdezzenek, ezért arra gondoltam, hogy ez a téma simán megér egy blogbejegyzést.

Közeli barátságban lévő emberek között gyakran előfordulnak a rokonokéhoz hasonló állások. Jellemzően együttállások és tengelyátfedések, melyeket alább fel is sorolok.

Nap-Nap

Nap-Hold

Nap-Születési uralkodó

Nap-Asc

Nap-MC

Hold-Hold

Hold-Születési uralkodó

Hold-Asc

Hold-MC

Születési uralkodó-Születési uralkodó

Születési uralkodó-Asc

Születési uralkodó-MC

Asc-Asc

Asc-MC

Illetve még az 5-11 ház tengelyét is ide lehet sorolni.

A konkrét példánál maradva a barátnők közül az egyik Bika elején lévő Nappal bírt, míg a másikuknak az aszcendense esett ugyanoda. Most (2018.09.) az Uránusz a Kos jel végén hátráló mozgásban van, de hamarosan újra direkt mozgásra vált és a Bika jelbe lép. Tehát az egyik barátnő Napjával és a másik barátnő aszcendensével kerül együttállásba. Kissé leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy az együttállások bekövetkeztekor mindkét személynek dolga lesz a szabadság és a függetlenség (tipikus Uránuszi témák) meg és kiélésével. Mivel mindketten fontolgatnak némi pályamódosítást – az egyik vállalkozást szeretne indítani, a másik egy pályázat útján más pozícióba szeretne kerülni, ahol önállóan dolgozhat – nem kell nagy spirituális megfejtőnek és horoszkóp zseninek lenni ahhoz, hogy az Uránusz állására hivatkozva mindkettejüknek azt mondjam, hogy 2019 tavaszán megfelelő lehet az időminőség a terveik valóra váltásához.

Nagyjából így működnek ezek a tranzitok, de itt a hasonló élethelyzet és kérdés is abba az irányba mutatott, hogy mindkettejüknek hasonló választ tudtam adni. A példa kedvéért, de már nem egy konkrét helyzetet vázolva, a közeljövő jelentős állása lesz a Jupiter hazatérése a Nyilas jelbe. (2018.11.). Ez az állás erősen hatni fog minden a Nyilas elején álló: Nap, Hold, Asc, MC, Születési uralkodójú személyre, illetve a Nyilas elejével szemben álló (és további jelentős fényszögkapcsolatban lévő) a két sorral feljebb felsorolt jellemzőkkel bíró személyre. Tehát, ha a közeljövőben megkeres Egy Nyilas eleji aszcendensú személy és egy barátja, akinek mondjuk a Holdja van a Nyilas elején, akkor – a kérdés jellegétől függően – könnyen lehet, hogy mindkettejüknek hasonló választ adok egy adott témával kapcsolatosan. Ez tehát nem azt jelenti, hogy sablonszövegekkel “ráznám le” a hozzám fordulókat, hanem azt, hogy hasonló emberek, hasonló tendenciákat, hasonlóképpel élnek meg. De úgy is írhatnám, hogy: Minden ugyanaz másképpen. 

Bogár Iván

asztrológus

Facebook

www.szemelyeshoroszkop.hu

www.tetovaltasztrologus.hu

A bejegyzés kategóriája: Asztrológia, Elemzés, Horoszkóp, képlet, Vélemény
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..