Bevonzotta a bajt. Úgy kell neki.

Az utóbbi hetekben többször szaladtam bele abba az álláspontba, hogy ha valakivel valami gond, baj adódik, akkor tulajdonképpen arról biztosan ő maga tehet, hiszen bevonzotta (megteremtette, stb.) magának a problémát.

Lenne pár észrevételem ezzel az állásponttal kapcsolatosan. Ha a továbbra kattintotok, akkor el is olvashatjátok.

  • Tételezzük fel, hogy valaki valóban bevonzotta magának a bajt. Rendben, és akkor nekem, mint segítőnek vajon az a dolgom, hogy ezt jól a szenvedő kliens orra alá kössem, vagy inkább az, hogy igyekezzem valamiféle megoldás felé terelni?  Esetleg felhívni a figyelmét arra, hogy a jövőben, hogyan kerülheti el a hasonló helyzeteket? Szerintem az utóbbi. Komolyan gondolja valaki, hogy a bevonzottad kijelentés érdemi információként és segítségként szolgálhat bárki számára!?

 

  • Ezzel a hozzáállással rohadt jól meg lehet magyarázni mindent, ergo egy rakat munkát, energiát megspóroltam magamnak, hiszen egy mondattal elintézem a helyzetet. Bevonzottad faszkalap, és már tartom is markom a jogos fizetségemért, hiszen felderítettem a probléma gyökerét. Arra már gondolni sem merek, amikor a segítő nem csak ezt mondja, hanem ő maga is csak ennyit tud hozzátenni az ügyhöz.

 

  • Innen már csak egy lépés, hogy a „bevonzást” összekapcsolják valamiféle átokkal, rontással, és egyéb babonás marhasággal. Amit egy csekély díjazás ellenében azonnal orvosolni is tud a segítő.

Természetesen a fent leírtak túlzások és nemi nem titkolt cinizmussal átitatott felvetések, de ettől függetlenül vallom, hogy nem hibáztatnunk kell a bajbajutottat, hanem felsegítenünk. Én magam is osztom azt a véleményt, hogy folyamatos aggódással, félelmekkel elő tudjuk készíteni a terepet, valami nem várt eseménynek. Ennek ellenére is, ha mondjuk elvágom az ujjam, akkor nem az összefüggéseket keresem, hanem – némi káromkodás kíséretében – hozok egy ragtapaszt. 🙂

Bogár Iván

asztrológus

Facebook

www.szemelyeshoroszkop.hu

www.tetovaltasztrologus.hu

A bejegyzés kategóriája: Vélemény
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..