Jack Nicholson – Jó ez a horoszkóp?

Április hónapban arra szavaztak a legtöbben, hogy Jack Nicholson-ról írjak a blogon.

Akik rendszeresen olvasnak, talán már tudják, hogy szeretem mindig egy témára felfűzni az aktuális alanyról készített írásomat. Ebbe most még egy csavar belekerül! 🙂

Ugyanis a téma most az, hogy egyáltalán jó-e az a képlet, ami az adatbázisokban szerepel!?

(Arról nem is beszélve, hogy rögtön felszaladt a szemöldököm, amikor megláttam, hogy Neptune City-ben született. A bizonytalanság, a ködösség, és az illúzió planétájáról elnevezett városban. Még egy ok, hogy megpróbáljam összerakni a képet.)

Nézzük az adatokat.

Ez az ami elérhető az adatbázisokban:

John Joseph “Jack” Nicholson

1937.04.22. 11:00

Neptune City (NY, USA)

Kezdjük azzal, hogy miért is kezdtem kételkedni ennek a képletnek a helyességében.

  1. Jack Nicholson gyakran játszott “ördögi” figurákat (egyszer magát az ördögöt is) így én már a képlete ismerete előtt “megelőlegeztem neki” némi Plútói behatást. Ebben a képletben a Plútó a 12. házban áll. Kis túlzással ráfoghatjuk, hogy együtt áll az aszcendenssel, de azért ehhez már kell némi jóindulat. Viszont egy az aszcendensén (vagy ahhoz jóval közelebb) lévő Plútó számomra kiadná az analógiát.
  2. Az sem fért (számomra) bele a képbe, hogy az Oroszlán aszcendens ura, a Nap egy egzakt kvadrátot vet az aszcendensre a X. házból. Vajon, akinek a születési uralkodója a hírnév és a karrier házából feszült fényszögben van az életbe helyezkedés pontjával, tudhatna maga mögött ilyen sikeres életutat? (Asztrológiában jártasak már fel is tehetik a kezüket, hogy ha az aszcendenst visszavisszük a Rák jegybe, akkor viszont a Hold lesz a születési uralkodó, ami a Szaturnusszal áll szemben, ami szintén nem túl szerencsés állás. Ez valóban igaz, de egyrészt ennek a két égitestnek (ezzel a születési idővel számolva) nincs köze a karrierhez, másrészt ezt a szembenállást valamelyest feloldja, hogy mindkét égitest harmonikusan kapcsolódik az aszcendenshez.)

Ezt a kérdést úgy tudjuk eldönteni, ha elvégezzük a születési idő korrekcióját. Ehhez a szekunder direkciót hívom segítségül és néhány életeseményt.

Események:

  • Első két gyermeke 1963-ban (lány) és 1970-ben (fiú) született.
  • Oscar díjat, pedig 1976-ban, 1984-ben és 1998-ban kapott.

Ez a pár adat elég is lesz, hogy igazoljuk, vagy megcáfoljuk a képlet helyességét.

Csapjunk bele! 🙂

Első gyermek – 26 éves korban.

Nézzük meg a direkt irányt.

Asc: Oroszlán 21°52′

MC: Bika 14°21′

Vizsgáljuk meg, hogy ezzel a két fokszámmal találunk-e valamilyen égitestet a születési képletben! Semmi. (Az orbisz maximum 1°, de akkor már nagyon jóindulatúak voltunk.)

Akkor erről ennyit. Jöjjön a konverz irány!

Asc: Rák 10°43′

MC: Halak 19°48′

Ezeken a fokszámokon sem találunk semmit a születési képletben.

Mivel a születési idő korrekciónál minden eseménynek stimmelnie kell, így már most kijelenthetjük, hogy az eredeti képlet adata nem jó.

Most jön a java, hiszen azt viszonylag könnyen bizonyítottuk, hogy nem jó a képlet, de most meg kellene keresnünk, hogy mi lehet a megfejtés!

Maradjunk ugyanennél az eseménynél, de most fordítsuk meg a dolgot és vizsgáljuk meg, hogy milyen állások jelezhetik a gyermekáldást. A radix 5. ház ura a Mars, ami kapcsolódik a Nappal és a Holddal. Az 5. ház társ-ura a Jupiter, ami kapcsolódik a Holddal, Merkúrral, Vénusszal, és a Plútóval is. Tehát nem ártana valami olyan direkciót keresni, ami érinti ezeket a planétákat és a fényszögük sem mond ellent az életesemény természetének.

Az én eredeti elképzelésem szerint valahol a Rák végén lehet az aszcendens. Ha nekiálljuk visszafelé mozgatni (magyarán korábbi időponttal dolgozunk), akkor a konverz irányítással el tudunk oda jutni, hogy a 26 éves kori aszcendens a Rák 5°környékén legyen. Ehhez mintegy 20 perccel kell előbbre vinni a születés idejét. Majd arra képletre felállítva a 26 éves kori konverz direkció így néz ki:

Szuper! Most már van egy direkcióm, mert a Rák 5°-on lévő aszcendens kapcsolódik az 5. ház urával a Nyilas 5°-on álló Marssal. De ez egy 150°-os kvinkunx! Első gyermek születésére ez egy kicsit vékony analógia. Ha mind az 5 gyermeke születési idejére korrigálnánk, és mondjuk az 5. gyermeknél ez a direkció jönne ki, akkor azt el tudnám fogadni, de első gyermeknél elég instabilnak érezném azt a magyarázatot, hogy a direkciós asc egy tanító, nevelő hatású fényszöggel kapcsolódik az 5. ház urához. Ennél én valami “látványosabbat”, direktebbet keresnék.

De akkor mégis mi a francot csináljak!?

A következő ötletem az volt, hogy menjünk még vissza az időben annyit, hogy a 26 éves korverz szekunder direkciós képlet aszcendense a Rák 2°-on legyen, mert akkor már beleszalad a Bika Nap szextil fényszögébe, ami az 5. ház urával a Marssal alkot a születési képletben egy, mit is!? Hoppá! Ez ismét egy kvinkunx. Ez szintén nem elég erős számomra ahhoz, hogy egy gyermek születését jelezze.

Most már erőteljesen vakarom a fejem! 🙂

Ha még előbbre tesszük a születési időt, akkor a konverz aszcendens eléri az Ikrek végét, amit kapcsolódhat a Holddal. Igen ám, de az megint egy kvadrát lesz a Szűz végével. Továbbá – mivel a direkciós MC a Halak 5°-ra kerül – egy MC kvadrát radix Mars. Még egy kvadrát!

A kvadrátokon felül ez a helyzet más problémát is felvet. Addig tologattuk vissza a születési időt, hogy a kezdeti 11:00-tól eljutottunk a 10:05-ig. Vessünk csak egy pillantást így a feltételezett születési képletre!

Gáz van! Ezzel a képlettel azt látjuk, hogy a Szaturnusz és az MC együtt áll. Bakker! Egy többszörös Oscar-díjas világhírű színészről beszélünk, akinek a X. ház csúcsán ül a Szaturnusz. A bejegyzés elején írtam, hogy a Szaturnusznak nincs köze a karrierhez. De ezzel a születési idővel számolva már van, és további súlyosbító tényező, hogy a feltételezett születési uralkodóval, a Holddal szembenállásban van.

Magyarán eljutottunk oda, hogy kipréseltünk egy-két erőltetett direkciót az első gyermek születésére, de ezzel olyan mértékben módosítottunk a születési horoszkópon, hogy az már nem felel meg a tulajdonosáról ismert tényeknek.

Bizony! Óriási csapda a korrekciónál, amikor a direkciók valahogy kijönnek, de közben az alap jelentéstartalom oly mértékben módosul, hogy már nem lesz jó a születési horoszkóp. Éppen ezért nem használhatóak a különféle asztrológiai programokba épített automata születési idő korrekciók. Sok mindenre képes a számítógép, de az analógiás gondolkodásra még csak az ember alkalmas.

Vissza Jack Nicholsonhoz. Most ott tartunk, hogy már három A4-est teleírtam, de pont annyira vagyok okos, mint a bejegyzés legelején. Sőt! Még annyira sem, mert úgy néz ki, hogy ha korábbra teszem a születési időt, akkor nem jön ki a direkció, tehát minden meggyőződésem ellenére el kell engednem azt a képzetet, hogy a Plútó az asc. környékén, vagy az I. házban van.

Menjünk a 11 óra utáni születési időpontok felé és igyekezzünk direkciót találni 26 éves korra, amikor megszületik az első gyermeke.

Nézzük meg ismét a konverz irányt a 11:00-ás adattal. (Ezt képletet már feltettem feljebb.)

A legfontosabb adatok még egyszer:

Asc: Rák 10°43′

MC: Halak 19°48′

Ha úgy választjuk meg az időpontot, hogy a korverz direkciós MC a Halak 26°-ra essen, akkor ez azt fogja jelenteni, hogy a születési képlet 5. házának egyik urával a Plútóval egy trigon fényszög jön létre, a vele szemben álló Jupiterrel, (ami az 5. hát másik urának a Marsnak az ura, tehát kapcsolódik a gyermekszületést jelző életterülethez) pedig szextil fényszöget alkot majd az MC.

Hurrá! Van egy jó direkciónk. Most már csak annyi kell, hogy a többi is stimmeljen. (A születési idő így 11:16-ra módosult.)

Mehetünk a következő eseményre.

2. Gyermek 1970.

Tehát 33 éves korra kell felállítani a direkciós képletet.

Kezdjük a konverzzel:

Asc: Rák 8°14′

MC Halak 16°40′

OK! Van egy Neptunusz az IC-n, de annak a radixban semmi köze a gyermekszületéshez, így ezt nem tudjuk figyelembe venni.

Direkt irány:

Asc: Szűz 0°24′

MC: Bika 25°08′

Nézzük.

Az MC a születési képlet Jupiter-Plútó szembenállásával majdnem trigon-szextil fényszöget alkot, de így még nem. Vizsgáljuk meg, hogy ha a születési időn még 4 percet mozdítunk, tehát 11:16 helyett 11:20-at veszünk kiindulásnak, akkor működik-e ez a direkció?

Így az MC a Bika 26°07′-re kerül. Ezzel már a fent említett Jupiter-Plútó szembenállással kapcsolódik. (Pont úgy, mint az első gyermeknél, de a másik irányból.)

Oké! De nem vagyunk ám készen, hiszen az első gyermek születését a 11:16-os időpontra korrigáltuk, így most vissza kell ellenőriznünk, hogy 11:20-szal is működik-e az analógia.

Tehát újra 26 éves korra konverz irányban korrigálunk.

Az MC, így a Halak 25°15′-re kerül.

Ééééééééééés!!!??? Nem stimmel! 🙂 Így már messzire kerül a 26°30′ körüli Jupitertől és Plútótól is.

Magyarán ezzel a logikával vagy az egyik, vagy a másik gyermek születésére találunk direkciót, de együtt a kettőre sajnos nem.

Tovább kell ötletelgetnünk, és kezdhetjük újra elölről az első gyermek születésével. 🙂

(Gonoszkodó megjegyzésem, hogy aki mostanra már elunta, hogy ennyit kell ezen csámcsogni az ne reménykedjen abban, hogy egyszer majd asztrológus lesz belőle.)

Mi lenne akkor, ha annyit mennénk előre a születési idővel, hogy ha 26 évre konverz irányban korrigálunk, akkor az IC-n (az MC-ven szemben) állna a Hold, ami kapcsolódik a Jupiterhez és a Plútóhoz is, amelyeknek az gyermekszületéssel kapcsolatos összefüggéseit már feljebb átvettük!

Nézzük:

Ez így nekünk meg is felel. Ahhoz, hogy ez a direkció kijöjjön 11:36-os születési időre van szükségünk.

Íme a sokadik lehetséges születési képlet:

Asc: Oroszlán 8°50′

MC: Kos 27°14′

Mehetünk tovább 33 éves korra, tehát a 2. gyermek születésére.

Kezdjük most a direkt iránnyal.

Tessék mondani, jól látom, hogy az MC a Bika 29°46′-en trigonban áll a születési Holddal!? Ha igen, akkor meg is van a második korrigált időpontunk is!

Már csak három másik van hátra! 🙂

1976 Oscar-díj (Legjobb férfi főszereplő – Száll a kakukk fészkére)

Mr. Nicholson ekkor 39 éves.

Nézzük a direkt irányt.

 

Asc: Szűz 9°05′

MC: Ikrek 5°38′

Ejha! Az radix X. ház (karrier, hivatás, hírnév) ura a Mars a direkciós képlet IC-jén csücsül. A direkciós aszcendens és a születési Uránusz között pedig trigon jön létre. Az Uránusz is a X. házban áll, tehát kapcsolódik az elismerés, díjazás fogalmával. Továbbá “gyárilag” a VII: ház ura, tehát a külvilággal is.

Megyünk is tovább 1984-re, amikor a Becéző szavak-ban nyújtott alakításáért a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat vágta zsebre.

Kezdjük mondjuk a direkt iránnyal.

Asc: Ikrek 13°02′

MC: Szűz 15°21′

Hát kérem! Ezt buktuk. Ezeken a fokszámokon nincs planéta.

Jöjjön a konverz irány:

Asc: Rák 0°25′

MC: Halak 7°15′

Baromi nagy jóindulattal az MC-t össze lehet hozni a Hold-Szaturnusz szembenállással egy kvadrát képében, de ugye nem gondoljuk komolyan, hogy egy dupla kvadrát az MC-re mutat egy Oscar-díjat!?

Legnagyobb bánatomra ez az adat is mehet a kukába!

Mivel ötletekből sosincs hiány nálam, ezért az jutott eszembe, hogy újra megnézve a 26 éves kori konverz direkciót, talán el kellene játszani a gondolattal, hogy az 5. Mars trigonjáig kellene visszavinni az MC-t. Mutatom is!

Asc: Rák 22°24′

MC: Kos 5°05′

Ez így elég frankó lett, hiszen a direkciós MC és a radix Mars között ott figyel egy szép egzakt trigon. Ebből visszafejtve kijön, hogy a radix horoszkóphoz szükséges születési idő 11:56 lesz. És most akkor akár meg is elégedhetnénk ezzel a direkcióval, de ha megnézzük a módosult születési időre felállított képletet, akkor feltűnik egy nagyon érdekes dolog! Nézzük!

Most az történt, hogy addig toltuk előre az aszcendenst, amíg a Mars kikerült az 5. házból, de maga az 5. ház kezdete is már bőven a Nyilas jegyében van. Tehát a Marsnak ennél a születési időpontnál már egyszerűen nincs köze a gyermekáldáshoz. (Nagyjából 3°30′-cel van a Mars az 5. ház előtt. Biztosan van, aki még ezt a távolságot megadja, és főtengely esetében és magam is így tennék, de egy normál házcsúcsnál a Marssal ezt a távolságot már soknak érzem.)

Egy szónak is száz a vége. Szerintem ezt az időpontot is kidobhatjuk.

Itt az ideje némi összegzésnek. Volt egy 11:00-ás időpontunk. Elmentünk az egyik irányban 10:05-ig, a másikban 11:56-ig, azaz szűk két órát vettünk át és ezen belül nem sikerült pontosítanunk a születési időt. Kísérletezgethetnénk tovább is, de az már bőven eltérne a kapott adattól. Így sajnálattal azt kell mondjam, hogy nem tudom megállapítani Jack Nicholson pontos születési idejét, és így írni sem igazán szeretnék a személyiségéről.

Remélem, hogy elfogadható a fenti indoklás!

Ui.1: Amennyiben valakinek van kedve és energiája kísérletezni a képlettel és esetleg jut is valami eredményre, akkor legyen szíves és majd ossza meg velem.

Ui.2: Ismét felhívnám a figyelmet arra, hogy a születési hely Neptune City! 🙂

Ui.3: Már tudom,hogy miért vigyorog úgy az öreg Jack a bejegyzés tetején lévő képen. 😀

Köszönöm, hogy elolvastad!

Bogár Iván

asztrológus

Facebook

www.szemelyeshoroszkop.hu

www.tetovaltasztrologus.hu

A bejegyzés kategóriája: Asztrológia, Elemzés, Horoszkóp, Korrekció
Kiemelt szavak: , , , , , , .
Közvetlen link.

3 hozzászólás a(z) Jack Nicholson – Jó ez a horoszkóp? bejegyzéshez

  1. A ittNagy Böbe szerint:

    Szia!
    Nem vagyok gépközelben, telefobról netezek, de ga hazaértem megnézem. Az időpont, ha az amarikai használatot veszem, vagy am. vagy pm. Megpdóbálom az éjjelt, hátha ott a tévedés.
    Puszi: Böbe

  2. Erika szerint:

    Szia Iván! Tetszik a bejegyzés. Viszont arra gondoltam,mi van ha a gyermekei nem az ő vérszerinti gyermekei? Érted? Úgy elvileg kiszámolható a képlete? Csak érdekelne ? ?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..