Furcsaságok az asztrológiában II. – Az együttállás. Az most jó, vagy rossz? (Asztrológiai alapok)

Sziasztok!

Elhatároztam, hogy egy új sorozat irásába fogok bele, aminek központi témája az asztrológiában előforduló sztereotípiák bemutatása magyarázata, esetleg bizonyítása, vagy cáfolata lesz.  Ezekkel az írásokkal kéthetente fogok jelentkezni.

Annak érdekében, hogy ezek a bejegyzések könnyen kikereshetőek legyenek, létrehoztam a “Furcsaságok az asztrológiában” kategóriát, így a jobb oldali menüből könnyedén ki tudjátok majd választani ezeket az írásokat.

Az első részben a fényszögekkel foglalkoztunk, de szándékosan kihagytam abból az írásból az együttállások magyarázatát, ugyanis “Ő egy külön állatfaj”. Ha a továbbra kattintasz, akkor megtudhatod, hogy miért!

Hogy mitől külön állatfaj? Attól, hogy maguk az asztrológusok sem képviselnek egységes álláspontot abban, hogy a harmonikus vagy a diszharmonikus fényszögek közé kell-e sorolni. (Bár korábbi bejegyzésemből kiderül, hogy ez a felosztás is kissé sántít.)

Első körben tisztázzuk, hogy mit is nevezünk együttállásnak.

A definíció:

Két (vagy több) bolygóprincípium összeolvadása, együtthatása egy ekliptikai helyen.

Rendben, akkor ezt már tudjuk, de hogyan értsünk meg egy együttállást?

Ismételten elő kell vennünk a sorozat első részében már taglalt három szempontot.

  1. A résztvevő planéták zodiakális helyzete. (Mivel együttállásról van szó, ezért érdemes eldönteni, hogy mely tagja a “főnök” az adott helyzetben, azaz melyik résztvevő áll jobban és ezáltal a hatása alá tudja vonni a másikat.)
  2. A résztvevő égitestek urának/urainak pozíciója.
  3. A házhelyzet.

+1. Meg kell vizsgálni, hogy nem rontja-e el az adott állást egy másik planéta aspektusa.

Vegyünk példának egy Hold-Jupiter együttállást és induljunk el a zodiákus elején.

I. Hold-Jupiter konjunkció a Kos jelben:

Azt lehet mondani, hogy mivel mindkét égitest semleges helyzetben van, ezért egyik sem “gyűri maga alá” a másikat, a Mars (a Kos ura) uralma alatt ez az állás alapvetően szeretetteljes attitűdöt mutat, amely azért komoly igazságérzettel párosul, és nem is feltétlen rejti véka alá a véleményét, ha igazságtalanságot tapasztal.

II. Hold-Jupiter a Bika jelben:

Ebben a jelben a Hold jobban érzi magát, így könnyen előtérbe kerülhet a táplálkozás, amit a Jupiter túlzásokra hajlamosító jellege akár a mértéktelenségig is elvihet. Itt is jellemző az igazságérzet, de a Vénusz uralma alatt ezt nem igazán kerül kimondásra, mert “jobb a békesség”.

III. Ugorjunk egyet és nézzük meg a Hold-Jupiter együttállást a Bak jelben:

Itt a Hold egyenesen száműzött, de a Jupiter sem jár sokkal jobban, mert ő pedig esésben van ebben a jelben. Itt a Bak összehúzó ereje meggátolja az érzelmek áramlását, kimutatását, így – ugyan a szülött meleg szívű és empatikus – de szinte képtelen ezt közvetlen módon kimutatni.

Ugye világos, hogy mindhárom helyzetben ugyanarról a két égitestről volt szó?

Szuper. Akkor most nézzük meg a 2. pontot, tehát az együttállás jegyének az urát.

I. Hold-Jupiter együttállás a Kosban:

+ Oroszlán Mars

Itt még erősebben előjönnek a fent leírtak, de könnyen lehet, hogy egyfajta dühös, harcos attitűd is  a felszínre kerül.

+ Mérleg Mars

Itt a száműzetésben lévő Mars nem tudja biztosítani az elegendő tüzességet a Hold-Jupiter együttállásnak, így az kénytelen magában dohogni, vagy ha ki is mondja ami a szívét nyomja, sem ér el vele nagy eredményt.

II. Hold-Jupiter a Bikában:

+ Mérleg Vénusz

Ez az állás a balanszírozás felé viszi el a szülöttet, így a fent jelzett mértéktelenség és hedonizmus így már kevésbé jellemző. Továbbá itt a Vénusz harmóniára törekvő és kommunikatív jellege meg tudja hozni a lassú áttörést és a szülött képes képviselni az érdekeit.

+ Kos Vénusz

Mivel itt a Vénusz száműzött, ezért az uralma alatt álló fényszögből sem tud sok jót kihozni, de akaratát azért képes érvényesíteni, de az erősen önös beállítódású, tehát más szemében a szálkát is, de a magáéban a gerendás sem veszi észre.

III. Hold-Jupiter együttállás a Bak jelben.

+ Vízöntő Szaturnusz

Az uralomban lévő Szaturnusz könnyen lehet, hogy egy olyan áttételes szociális érzést ad a Hold-Jupiter együttállásnak, ami ugyan nem oldja fel a ridegségét, de mégis közvetett módon empatikussága meg tud nyilvánulni. Mondjuk úgy, hogy egy hospice háznak a gazdasági vezetője, ahol az életből távozni készülőkkel nem létesít közvetlen kapcsolatot, de biztosítja a létesítmény működését.

+ Kos Szaturnusz

Itt az önérvényesítés komoly akadályokba ütközik, így nemhogy nem kerül kimutatásra az empatikus hozzáállás, de még be is bugyolálja azt, mert úgy érzi, hogy ha kiderül róla, hogy voltaképpen érző lény, akkor sebezhetővé válik.

Ugye milyen jól átszínezte a különböző jegyekben lévő Hold-Jupiter együttállást, ha az urát is megvizsgáltuk?

Akkor még a házhelyzetet kell megvizsgálnunk.

Maradjunk a Hold-Jupiter együttállásnál, de most az érthetőség kedvéért vonatkoztassunk el a jelektől és koncentráljunk csak a házakra.

Ez az állás a IV. házban (apa, gyökerek, otthon) gondoskodó apát (esetleg anyát), jó származást, családi hírnevet és tágas, kényelmes otthont jelent.

Ugyanez az állás a 6. házban (szolgálat, betegségek) egy végtelenül emberközpontú és empatikus segítő hozzáállást kölcsönöz. Továbbá jelezhet gyomor és májproblémákat is.

A 9. házban (hit, erkölcs, etika, magasabb rendű tanulmányok), pedig valamiféle szellemi vezető állásra hajlamosít. Ez lehet akár pap, politikus, vagy terapeuta is.

Bízom benne, hogy a fenti példák egy kicsit talál közelebb tudnak vinni Benneteket az együttállások megértéséhez!

Ha nem ment el teljesen a kedvetek a fényszögektől, akkor két hét múlva az egyéb és a fél-fényszögekkel folytatom, utána pedig más vizekre evezünk.

Köszönöm, hogy elolvastad.

Bogár Iván

asztrológus

Facebook

www.szemelyeshoroszkop.hu

www.tetovaltasztrologus.hu

 

A bejegyzés kategóriája: Alapfogalmak, Asztrológia, Furcsaságok az asztrológiában, Horoszkóp, Tanulás
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

2 Responses to Furcsaságok az asztrológiában II. – Az együttállás. Az most jó, vagy rossz? (Asztrológiai alapok)

  1. Zita szerint:

    Ez megint egy nagyon klassz írás! És végre valaki meri vállalni az elemzéseit! Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..