Jegyhatárok – tévhitek

 

Két fontos és gyakran félreértelmezett jelenségre szeretném felhívni a figyelmet az alábbiakban. Az egyik az aszcendenst a másik a Nap-jegyet érinti.

Aszcendens:

Egy jegy pontosan 30°-ból áll. Gyakran tapasztalom, hogy a jegyek végére eső aszcendenst már a következő jegyhez sorolják, vagy azt mondják a kliensnek, hogy nem is az a domináns jegy, amiben az aszcendensük áll. Ez sajnos félrevezetés. Képzeljük el, hogy Magyarország határvonala mellett állunk 1 méterre. Hiába látjuk a szomszédos országot, hiába vagyunk tőle karnyújtásnyira, mégis csak egyértelműen Magyarországon vagyunk. Valahogy így kell ezt elképzelni az asztrológiában is. Ha valami egyértelműen egy adott jegybe esik, akkor nem tologatjuk, nem magyarázunk félre, nem beszélünk mellé, az OTT VAN és kész!

(Arról most ne is beszéljünk, hogy van olyan eset, amikor az I. ház – aminek az aszcendest a kezdőpontja – három jegyet is érint! Akkor mihez kezdünk? Nekiállunk arányokat számolgatni, vagy százalékokat? Nem. Akkor is aszcendens jegye a domináns.)

Nap-jegy:

A zodiákus jegyei közötti váltás nem adott nap 0 óra 0 perckor történik, hanem akkor, amikor a Nap egy másik állatövi jegybe kerül, azaz (a Földről nézve) az égbolt egy új 30°-os szeletébe lép át.

Példa:

2011 a Rák hava

Ennek a jegynek a kezdetét általában Június 21.-ére teszik. Ez 2011-ben igaz is volt, de a jegyváltás (Magyar idő szerint) 19 óra 02 perckor következett be. Vagyis ez azt jelenti, hogy az ezen a napon, de 19:02 előtt született gyerkőcök még az Ikrek táborát gyarapítják.

Munkám során már több olyan esettel találkoztam, amikor én hívtam fel a kliensem figyelmét arra, hogy rosszul tudja a Napjegyét. Sőt! Az eddigi legszélsőségesebb eset az volt, amikor egy illető a vélt születési jegyének a szimbólumát tetováltatta magára. Tőlem tudta meg szegény, hogy ugyan a felvarrt ábra baromi jól néz ki, de neki személy szerint semmi köze sincs hozzá.

Természetesen a pontos Napjegy ismerete nélkül is teljes életet lehet élni, de ha ismerjük, akkor legalább jó medált tudunk választani a nyakláncunkra! 😛

Ui: Véleményem szerint a problémát az okozza, hogy gyakran a jegyeket és a házakat érintő szabályokat összekeverik. A házak esetében valóban van olyan eset, hogy egy a fizikai értelemben egy adott házban álló planétát már a következőhöz sorolunk.

Iván

Facebook

www.szemelyeshoroszkop.hu

www.tetovaltasztrologus.hu

A bejegyzés kategóriája: Asztrológia, Horoszkóp, Tanulás
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

25 hozzászólás a(z) Jegyhatárok – tévhitek bejegyzéshez

  1. Herman Éva szerint:

    Egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatban. 1973.02.19. reggel 7.30.-kor a Nap már a Halakban volt vagy még a Vízöntőben? Üdv, Éva

  2. Tarjányi Mária szerint:

    1970.07.23 05 ó 30′ Budapest A nap a rákban volt vagy az oroszlánban már?
    Köszönettel és üdvözlettel Mária

  3. Ágnes szerint:

    Nekem a mai napig más aszcendenst mondanak, megtudnád nézni nekem, ha nem túl nagy kérés? 1970. 01.28. 19. 09. Marghita /Románia Annak idején a Buzsáki Gábor is Szűznek mondta, aztán pár éve a Balog Bélával is bepontosíttattam, ő is Szűznek írta, de a Regiomontánusz program szerint Oroszlán 28 fokán áll!

    • Orsi szerint:

      Oroszlán 28 fok

    • Bogár Iván szerint:

      Egyértelműen Oroszlán 28°.
      Remélem, hogy nem fizettél sokat az elemzésekért?

      • Ágnes szerint:

        Buzsákinak 2007 -ben 9.000 -ret, Balogh Bélának két éve egy ezrest a születési idő pontosításáért, a 19 óra 09 percet ő számolta ki és mégis azt írta, hogy Szűz aszcendens. Valószínű, hogy ők a a placidus programot használják, mert megnéztem és azon tényleg a szűz jegyébe esik, viszont nincs lehetőség beállítani külföldi országokat születési helynek és így az egy órás időeltolódást nem vették figyelembe! Azért ezt nekik tudniuk kellett volna, elég nagy nevek hozzá, de csak engem is elbizonytalanítottak… , de én is régóta a Regiomontanust használom és azt figyelem! Köszönöm szépen a megerősítést!

        • Bogár Iván szerint:

          Hát ez bizony bosszantó!
          A placidus valóban rosszul van beállítva. Aki nem elég tapasztalt, vagy figyelmes könnyen eltévedhet benne.
          Bosszantó, hogy valaki ilyen munkáért pénzt kér.

          • Ágnes szerint:

            Igen, bár én a saját természetemet, életemet ismerve, figyelve, hamar rájöttem, hogy valami nem ok! 🙂

  4. Dobos Erika szerint:

    Hasonló tanulságos tapasztalatba volt részem a Placidus program régebbi változatával . …. és a születési idő pontosítás teljesen más módszerrel történik . Ezért van sokszor akár több órás különbség a lejegyzett óra és a pontosított idő között.Óvatosan mert a két idő nem egy …..saját tapasztalat .

  5. Ancika szerint:

    Ismerem Balogh tanár urat, szerintem jól számolta ki. Az oroszlánok nem szoktak részletekre emlékezni. A precizitás a szűzre jellemző. ők jegyeznek meg mindent.

  6. Brün Hilda szerint:

    szeretném megkérdezni ha 1953 ban 11 hó 20.án 0.10 perckor születtem skorpoó jegyű vagyok e? Köszönöm a választ

  7. Magyar Krisztina szerint:

    azt szeretném tudni,ha egy bolygo a mérleg 29.5 fokàn àll,az “csak” mérleg vagy a skorpio is àtszinezi(az én képletemben 3 bolygo is a 29. és a 30 fok között àll,a Hold a Halak 29. fokàn,a vénusz a mérleg 29.5 fokàn és a merkur a szüz 29. fokàn) köszönöm

  8. Madison szerint:

    Kedves Iván! 1976. január 20-án 17.15-kor Bakban vagy Vízöntőben volt a Nap? Többen is Bakot mondtak nekem, de annnnyira Vízöntőnek érzen magam ?

  9. Tóth Mónika szerint:

    Azt meg tudhatom hogy az én születési jegyem jegyem a vízöntő-e vagy már halak?
    1991.02.18-án születtem 17 óra 30 perckor az aszcendesemmel nem vagyok tisztában melyik jegy lehet.
    Köszönettel: Móni

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..